Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Avatar: The Legend of Korra

Eredeti cím -/
angol
Egyéb cím(ek) Avatar: Legend of Korra, Legend of Korra, The Last Airbender: The Legend of Korra, The Last Airbender: Legend of Korra
Besorolás globál animeTV
Hossz 12 rész
Év 2012

 Műfajok:

akciófantasyharcművészet,kalandromantikusszupererővígjáték

Témák:

alternatív világalvilágbarátság,sorsszerzetestermészetfelettivíz

Sztori

Ez a történet az Avatarról szól, aki mind a négy őselemet irányítani tudja, és ezzel a képességével helyreállítja a világ egyensúlyát. Természetesen ez volt a feladata az eddigi összes Avatarnak és most Korrának is, aki Aang utódjaként próbál helytállni. 

Történetünk - majdnem - ott folytatódik, ahol az előző befejeződött, vagyis hetven évvel azután, hogy Aang legyőzte a Tűz urát és megalapította a Köztársasági várost, ahol idomárok és nem idomárok békében élhetnek együtt. Miután Aang meghalt, újraindult az Avatar körforgás és újjászületett egy, a déli víz-törzséből származó kislányban, Korrában. De a sztori nem innen folytatódik tovább, hanem évekkel később, mikor már Korra felnőtt és már elsajátította három elem (víz, föld, tűz) irányítását. Már csak egy légidomár mester kell neki, aki nem más, mint Aang egyik fia, Tenzin. De a dolgok nem ilyen egyszerűek, Tenzint, mint az egyetlen légidomár mestert elszólítja a kötelesség a Köztársasági városba, mivel a dolgok nem állnak túl jól, így nem taníthatja Korrát, aki ebbe nem hajlandó belenyugodni és titokban utána szökik.

Korrát eleinte lenyűgözi a hatalmas város, a sok ember, a nyüzsgés; össze is ismerkedik egy testvérpárral, Makóval és Bolinnal. Azonban hamar szembesülnie kell a korrupcióval, erőszakkal és azzal ténnyel, hogy az Avatar már csak egy kolonc az emberek számára. De még ennél is rosszabbul érinti, amikor rájön, hogy egy bizonyos alvilági szervezet, melynek Amon a vezetője, el akarja törölni az idomárok létezését a földről, ezáltal "egyenlőséget" teremteni. Nem meglepő, hogy vannak támogatói, de az már igen, hogy mennyien. 

Főszereplők

Korra: Ő az új Avatar, a déli víz-törzséből származik, makacs és önfejű, vagány, kicsit fiús lány.

Mako: Tűzidomár, nagyjából egyidős Korrával, a pro-hajlítás egy új üdvöskéje, kissé zárkózott és mogorva, de azért jó arc. Bolin bátyja.

Bolin: Földidomár, Mako öccse. Testvérével ellentétben ő nagyszájú, vicces és nyílt természetű, mindig bajba kerül. Makóval közösen ugyanabban a pro-hajlító csapatban vannak.

Tenzin: Aang egyik fia és az egyetlen légidomár mester, aki Korrát taníthatná.

Végezetül...

Nos, történetünk ezen a szálon fut tovább, bár még csak a első könyv (levegő) jött ki belőle, a többi három (?) is tartogathat még meglepetéseket, és meg kell hagyni, lesz olyan jó, mint az előző széria. A rajzolásra nem panaszkodhatunk, a megszokott karakterdizájnnal találkozhatunk és a szereplők is szerethetőek, persze, egy kicsit furcsa lesz a régi csapat hiánya - illetve hogy még ki van meg közülük -, mindenesetre csak ajánlani tudom. Akik szerették az előző sorozatot is, azoknak kötelező darab.

Főszereplők:

Amon

Asami Sato

Bolin

Korra

Mako

Naga

Pabu

Tenzin

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.